A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.
Legkésőbb 2027-re minden az Európai Unióban működő vállalkozás vezetésében legalább 40 százalékban nőket kell foglalkoztatni.
A lapunknak nyilatkozó Vadai Ágnes szerint jó lenne tudni, hogy pontosan mit is jelent, hogy a HM közlése szerint a Zágráb közelében péntekre virradóra lezuhant drón „mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva távozott az ország légteréből”, hiszen a horvátokat láthatóan felkészületlenül érte, hogy berepült hozzájuk az eszköz.
Nagyon nem jó ötlet egyszerű vödrökbe és más tartályokba tankolni több száz liter benzint az autónk csomagtartójába.
A Honvédelmi Minisztérium szerint végig ellenőrzés alatt tartották az ukránok által használt TU-141-est, Szijjártó Péter viszont azt mondta, a felszálló Gripenek pilótái nem láttak semmit.
Szijjártó Péter Facebook-ra feltöltött videóban magyarázta el, amit eddig tudni lehet a titokzatos szovjet drónról, amely Ukrajna felől jött és Zágrábnál csapódott a földbe.
Az Alkotmánybíróság pénteken közzétett határozatában elutasította azt a több mint 570 alkotmányjogi panaszt, amelyben az indítványozók az állami és önkormányzati dolgozók kötelező védőoltását elrendelő kormányrendelet alkotmányosságát kérdőjelezték meg – írta az Index.
Megnéztük, hogy az Ukrajnát ért orosz agresszió óta milyen kétoldalú megbeszéléseket folytattak a Visegrádi 4-ek kormányfői. Az eredmény önmagáért beszél.
Egyre több benzinkút lehetetlenül el az üzemanyaghiány miatt – írja laptársunk, az Egri Ügyek.
Kira Jarmis neve egyelőre még nem ismerős, de ez hamarosan változhat: nemcsak egy friss íróról van szó, akinek az orosz börtönökről szóló első (magyarul frissen kiadott) könyvét már többen is körberajongták, hanem annak az Alekszej Navalnijnak is a szóvivője, aki Vlagyimir Putyin legerősebb riválisaként jelenleg is börtönben ül. Jarmis sem térhet vissza most sem Oroszországba, jelenleg emigrációból tud csak hazaüzenni, miközben már második könyvén is dolgozik. Az írónő/szóvivővel budapesti látogatása során beszélgettünk.
Az orosz agressziót elítélő politikai nyilatkozattal trükközött egy kicsit az ellenzék.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.