Nincs kihívója Donald Tusknak, így borítékolhatóan az Európai Tanács távozó elnöke, a volt jobbközép lengyel miniszterelnök lesz a jobbközép európai pártcsalád következő elnöke.
1989 nyarán a kerekasztal-tárgyalásokon az MSZMP, valamint az SZDSZ és a Fidesz álláspontjai a privatizáció kérdésében szinte teljesen fedték egymást. Magyarországon a Kádár-korszak nem volt más, mint a magyar harmadik út, a demokratikus ellenzék pedig akár tudattanul is eme út kiteljesítésén fáradozott. Egy kicsit még mindig haragszom rájuk – miközben minden fontos dolgot tőlük tanultam.
Megpróbálunk méltó módon elbúcsúzni a NER második számú álompárjától, akik pénteken miniszterelnöki kabinetirodai közleményben jelentették be, hogy elválnak útjaik. Azonnali-lista!
A három bölcs vizsgálata nagyon megcsúszott, Orbán egyelőre nem mutat hajlandóságot a kompromisszumra, a távozó Néppárt-elnök Daul pedig utódjára testálná az egész ügyet.
Úgy tűnik, a fideszeseknek nem csak az újságírói kérdésekből van elegük, hanem az ellenzéki performanszokból is. A szavazatuk úgyse oszt-szoroz az ellenzéki képviselőknek a kétharmaddal szemben, de azért biztos, ami biztos, ne szóljanak be, és ne is molinózzanak. Mégis milyen méltósága maradt az Országgyűlésnek ezek után, amit annyira védeni kell?
Roppantul fel tud idegesíteni, ha a „rendszerváltás” „kudarcát” azzal magyarázzák, hogy „azt hittük”, hamar el fogjuk érni az osztrák életszínvonalat, és ez nem történt meg. A fő baj az volt, hogy az alku résztvevői nem egyszerűen demokráciát akartak, hanem meg akarták határozni, hogy a váltás után milyen legyen a demokrácia. Így 2010 nem elkerülhetetlenül, de logikusan következett 1989-ből.
A mai helyzet az 1989 előttivel nem azonos, de azért nem is teljesen demokratikus. Ebben nem csak a Fidesznek van szerepe, de a rendszerváltás hibáinak is: a demokratikus hagyományok hiányoztak, az új alkotmányos rendszer kialakítása kizárólag az elit ügye volt. A nép így érdektelen maradt a liberális demokrácia elvei iránt, és autoriter populistákat segített hatalomra.