koronavírus
Már nem reménykedünk a járvány gyors lezárásában, de jóval többet járunk társaságba
Már nem reménykedünk a járvány gyors lezárásában, de jóval többet járunk társaságba

Az Ipsos közvélemény-kutatása szerint már olyan gyakran találkozunk az ismerőseinkkel, mint a második hullámot megelőzően.

Szász miniszterelnök: Idén nem lesz húsvéti szünet!
Szász miniszterelnök: Idén nem lesz húsvéti szünet!

Noha Németországban elvileg március 7-től megkezdődhetnek a nyitások – ha a fertőzési számok lehetővé teszik azt –, több politikus is jóval pesszimistább. Szászország kereszténydemokrata miniszterelnöke azt mondta: idén bizonyosan elmarad a húsvéti szünet is emiatt.

Pozitív teszt és két hét karantén után kiengedték Szöulban az első igazolt koronavírusos macskát
Pozitív teszt és két hét karantén után kiengedték Szöulban az első igazolt koronavírusos macskát

A dél-koreai fővárosban úgy ajánlottak fel ingyenes teszteket az állatoknak, hogy semmi bizonyíték nincs arra, hogy megfertőzhetik az embereket a vírussal. Meg is lett az eredménye!

Itt egy rendezvényszervező cég, ami ingyen segítene lebonyolítani az államnak a tömeges oltásokat
Itt egy rendezvényszervező cég, ami ingyen segítene lebonyolítani az államnak a tömeges oltásokat

Jobb lenne nem az egészségügyben dolgozókat terhelni a tömeges oltás teljes lebonyolításával és annak adminisztrációjával: vannak rendezvényszervező cégek, amik akár ingyen is segítenének, hogy gyorsan menjen minden. Szirmai-Katz Eszterrel, az ötletgazda cég ügyvezetőjével jártuk körbe, mi mindenben tudnának segíteni, és miért olyan fontos ez nekik.

Szelfizős appal ellenőrizné a szlovák kormány a karantén betartását
Szelfizős appal ellenőrizné a szlovák kormány a karantén betartását

Az applikációt 2020 tavaszán már rövid ideig használták, a továbbfejlesztését fontolgatják. Mindenkinek használnia kellene, aki belép az országba vagy pozitív lesz a tesztje.

Orbán Viktor: Magyarország erősebben fog kijönni a járványból, mint ahogy belement
Orbán Viktor: Magyarország erősebben fog kijönni a járványból, mint ahogy belement

Orbán Viktor a szokásos évértékelő helyett a parlament tavaszi ülésszakának nyitóülésén tartott beszédében foglalta össze az előző év és az elmúlt hónapok eseményeit, valamint a jövőre vonatkozó terveket. Közben egyszer sem mondta ki, hogy „Soros".

LMP-társelnök: Gyurcsány támogatottságának nincs felső határa, az emberek kormányváltást akarnak
LMP-társelnök: Gyurcsány támogatottságának nincs felső határa, az emberek kormányváltást akarnak

Miért tuti Schmuck Erzsébet szerint, hogy 2026-ban most már aztán tényleg bekövetkezik a zöldpolitikai fordulat? Lehet-e egyszerre védeni a klímát és a határokat? Miért oltásellenesek a zöld pártok? Tapasztalható-e alkoholos befolyásoltság Gyurcsány Ferencen az ellenzéki tárgyalásokon, és Schmuck Erzsébet önbevallása szerint van-e olyan komoly politikus, mint a DK elnöke? Az LMP egyik alapítóját, női társelnökét kérdeztük.

Bakó Bea
Ez aztán a jogvédelem! A TASZ már előre leokézta a vakcinaútleveleket

Még nem is lehet tudni, mire jogosítanának fel a vakcinaútlevelek, de a „jogvédők” máris rányomták az ötletre a kóserpecsétet: olyan érveléssel, hogy azért egy másodéves joghallgatót kivágnának az alkotmányjog-vizsgáról.

Egy reklámügynökség felajánlotta a segítségét a kormánynak a tömeges oltás megszervezésében
Egy reklámügynökség felajánlotta a segítségét a kormánynak a tömeges oltás megszervezésében

A rendezvényszervezéssel is foglalkozó cég bérmentve ajánlotta fel a kormánynak a segítségét, mondván: a tömegrendezvények megszervezéséhez a szervezők értenek és nem az orvosok.

Orbán egy talajvesztett bajkeverő, az ellenzéki összefogás politikatörténeti jelentőségű. Gyurcsány Ferenc évet értékelt
Orbán egy talajvesztett bajkeverő, az ellenzéki összefogás politikatörténeti jelentőségű. Gyurcsány Ferenc évet értékelt

A volt miniszterelnök számára 2020 pokolian nehéz év volt, de az évértékelőjében reménykeltő dolgokról is beszámolt, és még Orbán Viktor fejébe is betekintett.

43 44 45 46 47