Ennek oka, hogy a nyércek is megfertőződhetnek a koronavírussal, és emiatt fennáll a veszély, hogy később tőlük is elkaphatjuk a vírust.
A McKinsey’s kutatása szerint a járvány miatt már csak idő kérdése, hogy az ügyfelekkel való találkozást igénylő vagy a számítógépes irodai munka a múlté legyen.
Az erről szóló törvénytervezetet már pénteken tárgyalhatja a parlament felsőháza.
Ha szó is van a jelenlegi lockdown lazításáról, elsősorban az éttermek és az üzletek kerülnek szóba. Egy német tudományos tanulmány szerint azonban a színházakban és a mozikban feleakkora a fertőzési veszély, mint sok más zárt térben.
Hét kérdés a nyitás, az újraindítás módjáról, a megnyitandó helyekről, a vakcinaigazolványról és a védettséghez fűződő előjogokról.
Egyre többen szeretnék magukat beoltani, miközben Szerbia és Magyarország mellett két újabb térségbeli állam is venne orosz vakcinát, az Oroszországgal hadakozó Ukrajnában pedig még mindig azon fáradoznak, hogy egyáltalán hozzájussanak valamilyen vakcinához. Hogyan áll Magyarország, és hogyan állnak a szomszédaink az oltáskampánnyal?
Nem kell megijedni, Magyarország nincs köztük, de a Romániában, Németországban, Írországban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, Görögországban és Lengyelországban élők élhetnek ezzel a lehetőséggel.
Így Szlovákia lehet a második EU-tagállam, ahol elkezdenek oltani az orosz vakcinával. Igor Matovič korábban bírálta azokat a kormányokat, amelyek különutas vakcinapolitikát folytatnak az EU-ban.
A vizsgálatban részt vevők 96 százaléka háromnegyed év után is hordozta az anitestet, az ő kétharmaduk pedig a koronavírus ellen specifikus védettséget biztosító memóriasejtet is.
Pedig az AstraZeneca vakcinájával kezdték volna meg az országos oltóprogramot is, de most inkább visszaküldenék a gyártónak, és inkább a Johnson & Johnson vakcinájára állnának át.