Majd' hetven rendelőt telefonáltunk végig, de nem nyilatkoznak a budapesti háziorovosok arról, hogy találtak-e már jelentkezőket a Szputnyik V-vel való oltásra: volt, akit oltás közben zavartunk meg, volt, aki utasította a nővérét, hogy hazudja azt, hogy nem kapott felkérést az orosz vakcina népszerűsítésére, aki pedig nyilatkozott nekünk, csak a nyugati vakcinákról tudott beszélni.
Európa-szerte a schengeni övezet, a határok szabad átjárhatósága lesz az utolsó, amit visszaállítanak, legalábbis a magyar kormány így számol.
A Neue Zürcher Zeitung szerint Orbánt nem érdeklik az európai szolidaritáshoz hasonló elvont értékek, ha veszélyben érzi a rezsimjét, a magyar vakcinapluralizmus pedig iskolát teremthet.
Már több, mint félmillió embert oltottak be a kínai koronavírus ellen Szerbiában alig két hét alatt. Aleksandar Vučić rendszere nyugati, kínai és orosz oltóanyagokat is használ. Hogy ki melyiket választaná, nagyban ideológiai kérdés is. Közben pedig még az oltás kapcsán is össze tudott Szerbia és Koszovó veszni.
Olvasónk vitte lányát tesztelésre, és sokkoló állapotokra lelt a budapesti Dévai utcai tesztelő állomáson, amiket meg is örökített. Itt vár a tesztre idős, fiatal, tünetmentes, illetve tüneteket produkáló egyaránt.
Két veterán szupersztárral, egyben lovaggal, igazi angol humorral átitatott videót csinált a brit egészségügyi hatóság, amelyben Michael Caine-t az egekbe magasztalják, Elton John pedig megkapja, hogy töpszli.
Ezért aztán van, aki állatgyógyszerrel próbálkozik, és álhírek is terjednek az ivermectinnel kapcsolatban.
A szocialisták ezt utalványként adnák, és az összeget a vendéglátói és a szolgáltatói iparban lehetne elkölteni.
Több mint 40 lengyel médium döntött úgy, hogy 24 órán keresztül adásszünetet tartanak, hogy így tiltakozzanak az új lengyel médiatörvény-javaslat ellen, ami közel egymilliárd złoty bevételtől fosztaná meg a médiapiacot. Szerintük a kormány ki akarja őket véreztetni a koronavírus-járványra hivatkozva.
Annak ellenére, hogy az aktív esetek száma drasztikusan csökkent az elmúlt két hónapban, a német kancellár a CDU belső fórumán elmondta, hogy szerinte március 1-ig nem szabad enyhíteni a jelenlegi szabályokon. A tartományi vezetők ennél is szigorúbbak.