Orbán Viktor egyrészről mindenkinél hamarabb ismerte fel az európai válságokat, és adott unortodox válaszokat a neoliberalizmusra vagy a migrációra, másrészről országlása politikai stabilitást, újszerű kül- és gazdaságpolitikát jelentett. Schmidt Mária szerint Orbán szerepe lesz méltatva a 2050-es tankönyvben.
A 2010-es években az európai projekt a pragmatikus válságkezelés és az elvtelen kompromisszumok között őrlődött, ami végül egyrészről elvezetett az európai köztársaság megalakulásához, másrészről Magyarország kisodródásához, amit az sem tudott megakadályozni, hogy 2026 után Orbán Viktort az EU-pártibb Lázár János váltotta a miniszterelnöki székben. Laczó Ferenc Maastrichtból még a 2020-as évekig is kitekint.
A horvát kikötőváros idén Európa Kulturális Fővárosa. A megannyi művészeti projekt egyike, hogy a híres Korzó elején álló „felhőkarcolóra” – mint a jugoszláv időkben – visszakerül májustól az év végéig a vörös csillag. Kéne vörös csillag Budapesten is?
Több százezer magyar vándorolt nyugatra, a kelet-ukrajnai háború felébresztette a térségben az oroszoktól való pislákoló félelmet, a magyar kormány a legrosszabb reflexekre játszott rá, miközben az EU-ban mégiscsak a béke évtizedét éltük. Elsőként Főcze János írta meg nekünk, mit írna a 2010-es évekről a jövő történelemkönyvébe.
Jósolni nehéz, főleg ha a jövőről van szó. Éppen ezért nem is arra kértünk több neves magyar (vagy magyar származású) történészt, értelmiségit, hogy a jövőről beszéljenek nekünk. De azt viszont kértük tőlük, hogy mondják el: miként láthatja a jövő történelemkönyve a mögöttünk hagyott közelmúltat. Indul az Azonnali új cikksorozata.
Melyik ország mennyit szerepelt a Le Monde és a New York Times szalagcímeiben, és mit mond ez el Franciaországról és az Egyesült Államokról? Érdekes gyűjtés készült róluk.
Ludomir Różycki befejezetlen művét Lengyelország egyik legismertebb klasszikus hegedűművésze írta újra.
Náci kollaboráns vagy nemzeti hős? Ukrajnában továbbra is eldöntetlen Sztyepan Bandera szerepe, akire most 111. születésnapján emlékeztek.
Idén lesz a trianoni békeszerződés századik évfordulója. A Trianon 100 történelmi kutatócsoportot vezető Ablonczy Balázs elmondja az Azonnalinak, miért nem válik Trianon soha történelemmé, mik voltak a legmeredekebb dolgok a korabeli diplomáciai iratokban, és hogyan lehetne a századik évfordulót normálisan kezelni a szomszédokkal. Nagyinterjú.
Iliescutól Johannisig itt van három órába csomagolva a rendszerváltás utáni Románia történelme: nincs ennél jobb szilveszteri program!