A külföldi multi gyakran a „kisemberek” legjobb barátja, emeli a bérszínvonalakat, csökkenti az árakat. Vagy azt akarjuk, hogy a magyar vállalatok ne versenyezzenek?
Gabor Steingartnál nincs üresjárat, nincsenek félrefogalmazott mondatok. Kifogástalanul megírt és háttérkutatott hírek, alaposan megfontolt és kertelés nélkül kimondott vélemények vannak. Ha felmerül a kérdés, hogy én mit hiányolok a „jajgatókból”, hát ezt.
Jászok, kunok besenyők, németek, vallonok és zsidók: hiába hirdeti a Fidesz, hogy Magyarország mindig visszafordította a migrációt, ha ennek épp az ellenkezője igaz.
Európa perifériáján, a szélsőjobbal parolázva már teljesen mindegy lesz, mit gondol a magyar miniszterelnök Manfred Weberről, Frans Timmermansról meg a többi csúcsjelöltről, ha már a mostani – igen széles – menü sem elég finom.
Európa egységének vágyában van valami birodalmi, ebben igaza van Orbánnak. De nem csak a nacionalisták, a kozmopoliták is Európa-ellenesek. Köztük viszont ott vannak a konzervatív páneurópaisták.
„Amit ők követelnek, mindenkinek, mindenkiért követelik. A sárgamellényesek mi vagyunk!” – írták francia művészek. Hogy lehet az, hogy már emberek, egyszerű polgárok százezreinek kevésbé hiszünk, mint tucatnyi sztárnak?
A fakivágást sérelmező lakók jogos kérdéseire cinikusan, maguk elé meredve, minősíthetetlenül reagáló önkormányzati képviselőtestület zárt sorfalát látva felmerül a kérdés: mit keresnek ezek az emberek ebben a munkakörben?