Nem tekinthetjük sajtónak sem a közmédiát, sem a propagandagép többi elemét. Ahogy a magyar érdekekkel ellentétes orosz propagandát terjesztő propagandista sem újságíró, sokkal inkább hazaáruló.
Nem tudom, miként fogok eljárni, amikor ismét egy szerkesztőséggel kevesebb lesz, amikor kiderül a kedvenc bögrémről, hogy Soros-ügynök. Kívánjon boldog új évet az, akinek az ilyen 2018 után hasonló 2019-hez kedve van.
Ha például tovább hanyatlanak a magyar egyetemek, a magyar majd jár külföldre egyetemre, akinek meg nincsen rá pénze, az így járt. A gazdagabbja átszokik a magánegészségügybe, a szegényebbje meg vagy korán hal, vagy elmegy külföldre
Nagy Imre olyat tett, amire Orbán Viktornak nem volt eddig bátorsága: szakítani Moszkvával. Orbán azzal, hogy eltávolítja a szobrát, ezt a bűnét rója fel neki utólag ismét.
Amikor a magyar politikus még arról deliráltak, hogy a neten csak pornót nézni és káromkodni lehet, az észt fiatalok már vállalkozhattak rajta. De miért lett ez így?
Nem mindegy, hogy egy, az Európai Néppártot szilárdan maga mögött tudó, megerősödött Orbán megy neki az őszi önkormányzati választásnak, vagy egy meggyengült és májusban ütést kapott Orbán. Aki szerint O1G, májusban elmegy szavazni.
Demitizálja és árnyalja, nem pedig relativitzálja az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság figuráit a Kérdések és válaszok 1918-19-ról című kötet, amely kormánypárti véleményvezérek össztüzébe került az elmúlt hetekben.
A felvett hitelben mért magyar államadósság szintje lassú tempóban csökken, a magyar állam hitelessége mégis nagyon labilissá vált. Minden belső feltétel adott hozzá, hogy a magyar jobboldal átka újra lesújtson.