A rabszolgatörvény kommunikációja már csak egy lépésre van a Kádár-korszak jó hangulatú munkaversenyeitől. Az őrült dolgozni akarásról persze könnyebb legendázni, mint rendes fizetést adni.
Ami szerdán volt az utcán, olyat már láttunk, de ami a parlamenti padsorokban történt, olyat még nem. Mi van, ha ez kellett ahhoz, hogy valami történjen majd jóval később?
Ésszerű és felelős döntés-e olyan gazdaság vízióját követni, amely nem veszi figyelembe a növekedés korlátait, vagy egyenesen tagadja azok létezését? Szerintem nem.
Itt az ideje, hogy azok, akik nem részei a nagy médiamonstrumnak, azok, akik olvasóik vagy szponzoraik támogatásából próbálnak megélni, egymásra végleg kollégaként tekintsenek és folytassák le azokat a vitákat, amelyek minden rendszerváltás szükséges előzményei.
Mit jelent az emberi jogok világnapja a világ boldogtalanabbik részén, és mit a fejlett nyugaton? És hol rontotta el a progresszív jogvédelmi harcot a költözni kényszerült CEU?
Hogyan tudunk tovább növekedni úgy, hogy ne terheljük a környezetet? Ha kipróbáljuk a nem materiális gazdaságot. És hogyan adóztassuk meg a környezetterhelést, hogy ne törjön ki lázadás? Erre is lehet megoldás.
Ha Annegret Kramp-Karrenbauer jó tanítványa akar lenni Angela Merkelnek, akkor ki kell nyírnia Angela Merkelt. Egyelőre ne tapsoljunk a német fejleményeknek.
Miközben másutt Kurzok, Orbánok, Salvinik, de akár a szintén csak jelszavakban utazó Macronok erősödnek, Németország a teljesítményre és a szerénységre, a szorgalomra és az alázatra mondott igent.