A 2021-re ígért harmadik számú európai kupasorozattal végleg átalakul az a klubfoci, amiben még lehetett várni a csodát. Lesz az a foci, amit mi láthatunk élőben, és lesz az, ami a tévében megy.
Lehet abban reménykedni, hogy egyszer csak mégis működni fog egyszerre a fogyasztás növelése, az ideális gazdasági szabályozás és a környezetvédelem, de jobb inkább alternatív megoldásokat keresni.
A „sárga rózsa” okos fricska volt 1968-ban, de napjainkra egy felfokozott tüntetés hangulatát és dramaturgiáját úgy le tudja húzni, hogy az embereknek élni nem lesz kedvük. A CEU küzdelme, bár nem mozgatta meg az országot, önmagában többet ér, mint a sírva beletörődés.
Az MSZP és a Párbeszéd vezetőségén feszülő sárga mellény egy dologra jó: hogy ha valóban kitör a népharag a politikai elit ellen, könnyebb lesz elvegyülniük a tömegben.
Az internet egész máshogy formálta át a zeneipart, mint arra bárki tippelt volna. Vége a lemezeknek, és úgy hallgathatunk bármit, hogy a végén úgyis ugyanazt fogjuk.
A fő problémát, a munkaerőhiányt nem oldja meg, és politikai hasznot sem hoz a rabszolgatörvény, hiszen árkot ásni nem lehet vele, és a Fidesz saját bázisával tol ki.
Nem lenne jobb figyelmen kívül hagyni a vasvillával Liszkay Gábor alá söpört médiát, és azzal foglalkozni, ami tényleg fontos? Vagy mégis inkább le kell velük állni vitatkozni?
Macron és Orbán hiába játsszák el az európai porondon, hogy mekkora ellenlábasai egymásnak, mindketten egy szűk elit érdekeit érvényesítik a társadalom többségének rovására.
Mi van, ha valakinek megéri túlórázni? Ha valaki sokat túlóráztat, annak elcsábítják a munkavállalóit? Mi éri meg jobban, a túlórapénz, vagy a munka utáni közös sörözés?
Sem TGM-től, sem a semmiből felbukkant civil szónokoktól és a cuki külföldi diákoktól nem kéne elájulni, inkább azt kéne belátni, hogy a politika egy szakma. Válasz Kulcsár Árpádnak.