Olyan szomorú látni, hogy a történelmi egyházak gyurmák lettek a hatalom kezében, és már nem lámpások. Hadsereges szóhasználattal élve, a nagyok szinte mind „dezertáltak”, letették a fegyvert.
Az állam és az óriáscégek tudása először a történelemben megközelítheti egyének tudásának összességét, ami versenyképes autokráciák megszilárdulását vonhatja maga után. A kilencvenes évek optimizmusa ráadásul azzal sem számolt, hogy a modernizáció az emberek közötti bizalmi kapcsolatok szétforgácsolásával talán meghaladja magát a liberalizmust.
Sokkal könnyebb a dáma helyzetét kritizálni a francia kártyapakliban, mint az ellen felszólalni, hogy milyen valódi akadályokat gördít a társadalmi berendezkedés a nők elé.
Itt mindenki ismer mindenkit. Ha valakinek krónikus betegsége van, azt mindenki tudja. Azt is, hogy mennyi ideje van még hátra. Ha bármelyikük Covid-pozitívan halna meg, az is ugyanolyan természetes lenne.
Amit egészségvédelem címén látunk, az sokkal inkább kollektív öngyilkosság, a társadalmi kultúránk maradékának totális beáldozása. Hogy lettünk mi ilyen hitványak?
Az, hogy mennyi potenciális áldozat esetén kell az államnak korlátozó intézkedéseket hoznia, nem tudományos, hanem erkölcsi dilemma. Erre nincs megoldóképlet. Ha mindenki jeles biológiaérettségivel rendelkezne az országban, a járványkezelés jelenlegi módjának akkor is lennének kritikusai.
A művészet legyen a lehető legfüggetlenebb a politikai döntéshozóktól: ezt paradox módon leginkább épp a politika tudja megteremteni. A politikai döntéshozóknak kell olyan módon és eszközökkel támogatni az alkotókat, hogy azok függetlenek maradhassanak.
Nem egymás szégyenítése, hanem az infodémia felszámolása vezethet az átoltottsághoz. Ehhez potyautasok és elméleti katasztrófahelyzetek helyett az alultájékoztatáson és polarizáláson kell felháborodnunk.
Egyetlen európai nemzet sem szervezheti ki saját sorskérdéseit uniós szintre. Ha a szuverenitásunkra fenekedő Brüsszel felé rázzuk az öklünket, vagy épp onnan várjuk a civilizált világ segítő jobbját, a valódi melót spóroljuk meg.
A vendéglátósoknak végletesen elegük van abból, hogy a kormány gyakorlatilag full leszarja őket, a tökük tele van az ígérgetésekkel. És a vendégeknél is legalább ennyire tele van a répa.