Az indexesek kollektív felmondása új morális mércét teremtett. Érdemes ezt az ellenzéknek is szem előtt tartania, mikor a közös listákról és az előválasztásokról alkudozik.
Akármi lesz is a sorsa az Index-típusú belvárosi médiának, az harmadrendű kérdés marad az ország sorsa szempontjából, amivel kapcsolatban a vidéki nyilvánosság és a vidéki sajtó minősége sokkal fontosabb kérdés.
A NER terjeszkedését a médiában a politikai logikán kívül a bosszúvágy is magyarázza: bosszú a kilencvenes évekért, amikor hasonlót tett velük a balliberális kormány. Ez nagy tanulsággal szolgálhat most azoknak, akik egy esetleges kormányváltáskor felszámolnák a NER-médiát.
Ami az Index körül történik, az nem egy nálunk sokkal nagyobb újság ügye. Itt a szabad, kritikus nyilvánosság, azon közszolgálatiság a tét, amit a Fidesz már első kormányzása idején is betámadott. Szolidaritás és politikai bátorság kell, hogy megvédjük a többséget.
Már hozzászokhattunk: az európai politika hangos válságokon, hosszú tárgyalásokon és unalmas, érthetetlen kompromisszumokon keresztül alakul. A mostani brüsszeli egyezségnek azonban egyedül a politikusok a győztesei. Ellenkező érdekeik ellenére is: mindegyikük.
A Párbeszéd volt Békés megyei elnöke belépett a békéscsabai Jobbikba. Mi jön ezután? Szabó Tímea a Mi Hazánk társelnökeként fog Dúró Dórával karöltve népviseletben zsidózni az ásotthalmi Magyar Szigeten?
Miközben térségünkben a szocialista múltat szokás kritizálni, a közterek igazi rombolása, privatizációja, elgiccsesítése csak ez után következett be. Mindez jól látható az egykori Jugoszlávia példáján. Amikor szobrokról és a ledöntésükről gondolkodunk, ezt is figyelembe kell venni.
Miközben egyes liberálisoknak láthatóan jobban fáj a tárgyak, mint az emberek elleni erőszak, meg se akarják érteni, mit is jelképeznek az elnyomottak számára a megtámadott, ledöntött tárgyak.
A PISA-teszt következő évre halasztása mellett elmarad a hazai kompetenciamérés is. A szülők, diákok (sőt, talán a tanárok) többségét ezek a vizsgálatok nemigen érdeklik, holott a felvételi és az érettségi vizsga mellett ezek a mai magyar oktatási rendszer leginkább objektívnek mondható szűrői. Az idei vizsgálatok kihagyásával nemigen lesz képünk arról, hogy a kéthónapos ún. „távoktatás” milyen lemaradást okozott a tanulóknak.
A vidék – legyen az akár francia, akár magyar – a mai médiastruktúrában akár le is éghet, az nem érdekel szinte senkit egy olyan hírmátrixban, ahol a globális központok számítanak csak.