A legnehezebb azt belátni és kimondani, hogy ami most történik, nem világvége, hanem egy jobb, új világ kezdete. Milyen jövőkép rajzolódik ki a járványból?
A hagyományosan fehérboros területek vörösborossá válhatnak, a mai marketingtrend könnyed, gyümölcsös borai helyett egyre inkább nagyobb alkoholú, nagytestű borok jönnek majd. Ilyen lesz a borágazat a 2020-as években.
Remélem, hogy aki elolvasta a történetemet, az akár így, akár úgy, de levonta belőle a kellő tanulságot. Az már mindegy, hogy engem tart-e teljesen hülyének és felelőtlennek, vagy a rendszer hibáin szörnyülködik.
Schiffer András szerint az ellenzék mára a Demokratikus Koalícióhoz közeledett. Ez részben igaz. Nem is az igazság részbeniségével van azonban a gond, hanem a következtetéssel. Avagy lehetett volna-e más a politika? Igen, de nem lett.
Ne maszatoljunk: a 2020-as évek sorsfordítóak lesznek. A világunk egyre melegebb, igazságtalanabb és veszélyesebb hellyé válik. Magyarország veszélyesen felkészületlen. A harc a jövőért már zajlik.
Az emberi történelem során most jutottunk el először odáig, hogy a természetes evolúcióból – ha akarjuk – továbbívelő, gépekkel összefonódó saját evolúciónk uraivá válhatunk. Mindez csupán szabad választásunk kérdése.
A magyar kormány látszólagos határozottsága segélykiáltás: valahogy meg kell állítani a menekültáradatot. Csakhogy ezt eddig nem valamiféle átgondolt, hatékony rendszer tette meg, hanem az, hogy Merkel lefizette Erdoğant.
Tavaly még úgy tűnt: új pártként ők lesznek azok, akiket felemel a Kuciak-gyilkosság utáni elégedetlenség-hullám és a majdani kormányváltó ellenzék vezető erejévé válnak. Mit rontottak el?
Ha a Videoton focicsapatánál gondok voltak szakmailag, az edző elment egyet sonkázni Orbán Viktorhoz. Vajon a nemzeti oligarchaszcéna azért képes megmosni a kezét pisilés után?