Eztán majd bizonyos kölcsönök törlesztését sem kell kifizetni, meg bizonyos büntetéseket sem kell leülni? Aztán egyszer csak egy dagadt figura üvölti el a tévében, mi igazságos, és mi nem.
Ha csak arról megy a gondolkozás, hogyan lehetne kihúzni valami sínt a Keleti és Ferihegy közé, annak az eredménye maximum annyi, hogy lesz egy izolált és méregdrága vasútvonal. De igazából még ennyi se lesz.
Zászló a disznón: azzal, hogy a sokadvonalas hazai kereskedők átlátszó marketingeszközét kötelezővé tette a kormány, csak azt éri el, hogy soha nem fogjuk leküzdeni a „magyarnak jó” defetista mentalitást.
A „bölcsek” még azért nem döntöttek, mert nem is ők fognak dönteni. A Néppárt és a Fidesz most egymást zsarolhatja, és a meccsben eldől, ki enged, és majd ennek megfelelően kapják meg a véleményüket felülről a „bölcsek”.
A szabadságharcaira oly büszke Fidesz valójában elvesztette az önállóságát. Addig udvarolt a külföldi, főként német nagyvállalatoknak, amíg végül a szolgálójukká vált.
Az államnak néhány milliárdnyi kártérítést ki kell fizetnie elítélteknek a rossz börtönkörülmények miatt. De hogy emiatt ne kapnának rendes kártérítést a sértettek, az nagyon béna ürügy.
Lekenyerezik a középosztályt, növelik a társadalmi egyenlőtlenségeket. Ha ez mégsem működik, annak örülnünk kell. Főleg, hogy nem attól sikeresek, ha sokan vagyunk.
A börtön legfontosabb tulajdonsága nem az, hogy oda bemennek az emberek, hanem az, hogy onnan kijönnek az emberek. Csak nem mindegy, hogy milyen állapotban.
Mikor Karácsony Gergely és az ellenzéki sajtó amiatt pityereg, hogy Budapest kimarad az EU-s pénzekből, az körülbelül olyan, mint amikor a leggazdagabb gyereknek az osztályban nem jut mikuláscsomag az iskolai karácsonyon.
Az osztrák társadalom rangkórságáról híres. A különféle titulusok azonban eddig a tanultak és befolyásosak neveit díszítették. Ezentúl a szakmunkások is megkapják ugyanezt a társadalmi elismerést.