Annyira komolyan vesszük a kormánypárton belüli válságot, hogy szinte el is felejtjük, hogy az előző két ciklusban is szinte pontosan ilyenkor történt hasonló. Eddig mindig valami nagy változással kapaszkodtak vissza a kétharmadhoz.
Az éppen negyvenéves német Zöldek ma nemcsak Európa legnagyobb ökopártja, mutatják a jövőt is: a Zöldek a polgári közép pártja lettek. De nem mindig világos, mit is jelent ez konkrétan.
Ne jusson eszünkbe, hogy az a falu harminc év elcseszett vidékpolitikája miatt néptelenedik el. Ne jusson eszünkbe, hogy olyan út vezet oda, hogy a KrAZ is csak lépésben megy rajta. Ne jusson eszünkbe, hogy a faluban majd mindenki a polgármester jobbágya 47 ezer forint nyomorbérért cserébe.
„Európa válsága”, „nemek válsága”, „identitás válsága”. Aki csak és mindig válságot mond, az tehetetlen, de legalábbis kevéssé képes megújulni – és ezt valahol tudja is magáról.
A második Orbáninfót nagyon nehéz másként értelmezni, mint a miniszterelnök évi rendes csapdáját a magyar sajtó számára, amibe már örökre bele kell sétálni.
Miközben a „pacifista” baloldal a világ minden részén az USA-tól félti a világbékét – most éppen Irán kapcsán –, gond nélkül és álszentül áll be más államok imperialista törekvéseinek szolgálatába.
Bár a nemzetközi jog természetéből adódóan nem kikényszeríthető, azért még mindig illene magunkat tartani hozzá. Az Egyesült Államoknak ugyanúgy, mint Iránnak.
Bebizonyosodott, Amerika nyílt háborús provokációval sem tud háborút kirobbantani, geopolitikai érdekérvényesítő képessége erodálódott. És tovább is fog erodálódni, ha továbbra is ilyen, valószínűleg szükségtelen műveletekkel provokál.