A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.
A népszerű utazási iroda egy hónappal később szólt csak, hogy több, mint négyezer ügyfelük adatait ellopták.
Nagy Blankával ellentétben Nagy Károly nem személyi konfliktusok miatt, de távozik a Momentum Mozgalomból. A kilépése miatt megkönnyebbültnek érzi magát, a DK-s Szaniszló Sándor vezette XVIII. kerületben pedig függetlenként folytatja képviselői munkáját.
A Müszi és a Dürer Kert bezárása után fájóan hiányzik ma Budapestről az undergroundot felkaroló kulturális tér. A ferencvárosi önkormányzat Konnektor Művészeti Inkubátorház néven ezért új otthont kínál az undergroundnak: három teremre kedvezményes bérleti díj ellenében már pályázni is lehet. A kutyapártos alpolgármester még a gonosz földönkívülieket is várja, hogy pályázzanak, még akkor is, ha ezzel földönkívüli inváziót indít el.
Öt kérdést tettünk fel a DK-nak arról, hogy pontosan kiket és hogyan kéne megválasztani a járvány elleni védekezés irányítására, ha már azt követelik, hogy a kormány független szakértőknek adja át ezt a feladatot. Nézzétek, mennyire válaszoltak!
A Momentum elnöke szerint teljesen indokolt, hogy az egy személy által betölthető miniszterelnöki ciklusok számát korlátozzák, akkor is, ha a miniszterelnök jogkörein nem változtatnak, és megvan a veszélye, hogy a miniszterelnök pont az újraválasztás terhétől megszabadulva válik gátlástalanná. Fekete-Győr András azt is elárulta, hogy a hazugságvizsgálós videóját miért nem élőzte, és hogy adna-e nekünk hazugvizsgálóra kötve nagyinterjút.
Merkely Béla öt jól menő céget visz, Szlávik János csak egyet, és az is veszteséges – őt viszont pont a pandémia húzhatja ki a bajból. Müller Cecília sem panaszkodhat, Győrfi Pál pedig pont a járvány alatt kezd családi vállalkozásba.
A közösségi platform szóvivője szerint álhírterjesztés miatt kellett ezt meglépniük, hiszen a koronavírus ellen nem létezik gyógyszer.
Hogy melyek ezek a gyártók, azt az olasz miniszterelnök nem árulta el, mindenesetre keményen büntetné őket.
Az egyik a Pfizer-BioNTech, a másik a Moderna, a harmadik pedig az AstraZeneca vakcináját fogja gyártani.
Erre nem sokkal húsvét után kerülhet sor, ekkor minden bolt kinyithat majd, az iskolák április 19-től nyitnak újra, a tanárok oltása már április 1-től kezdődik.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.