Közbeszerzési eljárást írna ki Németország, hogy Szputnyik-vakcinát vehessen
Közbeszerzési eljárást írna ki Németország, hogy Szputnyik-vakcinát vehessen

Így már az előtt érkezhetne az arra igényt tartó uniós országokba is az orosz vakcina, hogy az Európai Gyógyszerügynökség ezt engedélyezné.

Az orosz és a kínai vakcina gördíthet akadályt az uniós védettségi igazolás elé magyar EP-képviselők szerint
Az orosz és a kínai vakcina gördíthet akadályt az uniós védettségi igazolás elé magyar EP-képviselők szerint

Az Európai Bizottság védettségi igazolásról szóló tervezete alapvetően elfogadható magyar EP-képviselők szerint, azokkal viszont mindenképpen kezdeni kéne valamit, akiket nem az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinával oltanak be. A jogalkotási folyamat nyárig lezárulhat, ha az ügy át nem politizálódik a más és más érdekekkel bíró tagállamok miatt.

Hollandia kész blokkolni a britekhez tartó AstraZeneca-szállítmányokat
Hollandia kész blokkolni a britekhez tartó AstraZeneca-szállítmányokat

A holland kormány szerint nem lehet megengedni, hogy az EU-n kívüli harmadik országokba továbbra is szállítsák a brit-svéd gyártó vakcináit, miközben a kontinentális ellátást megfojtják.

Fluor Tomi és a Greenpeace üzeni: Elég a műanyagszennyezésből!
Fluor Tomi és a Greenpeace üzeni: Elég a műanyagszennyezésből!

Ha a nagy márkák a szép szóra nem hallgatnak, oda kell ütni Fluor szerint, ahol a legjobban fáj nekik: az imidzsüket romboló figyelmeztetéseket kell rakni a termékeikre, mint a cigisdobozoknál.

Tudod, kit nem ütött meg a járvány? A Lamborghinit!
Tudod, kit nem ütött meg a járvány? A Lamborghinit!

A luxuskocsikra szakosodott olasz autógyár kevesebb, de drágább autót adott el 2020-ban, mint előtte. Ezt jórészt a kínai vevőknek köszönheti.

Orbán Viktor: Változatlan formában maradnak a korlátozások még legalább egy hétig
Orbán Viktor: Változatlan formában maradnak a korlátozások még legalább egy hétig

Egyelőre nem lesz nyitás, a nyitási terv ütemezése attól függ majd, hogyan haladunk az oltással, húsvétra pedig külön szabályozás várható.

Villamoshálózatra és lakhatási programra költené az EU-s milliárdokat Budapest
Villamoshálózatra és lakhatási programra költené az EU-s milliárdokat Budapest

Sok más ötlete is van még Karácsony Gergelyéknek arra, hogy mire költenék a fővárosba érkező 3000 milliárd uniós forrást, de méltányos forrásmegosztásban szeretnének megállapodni erről a kormánnyal.

Milliárdokkal pörgetik a gazdaságot, mégsem engedi őket levélben szavazni a kormány
Milliárdokkal pörgetik a gazdaságot, mégsem engedi őket levélben szavazni a kormány

A magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyarok levélszavazatáért küzdő civilek elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány nem akar foglalkozni az ügyükkel, és várják Karácsony Gergely, valamint a Momentum támogatását is.

Gulyás Gergely: Álvita folyik Brüsszelben a vakcinaútlevelekről
Gulyás Gergely: Álvita folyik Brüsszelben a vakcinaútlevelekről

Azért álvita, mert Brüsszelnek inkább először vakcinát kéne adnia, és egyébként is mire ott erről elfogadnak valamit, addigra Magyarországon már túlleszünk a járvány nehezén. A kormányinfón azt is megtudtuk, hogy jövő héten születhet döntés a járványügyi nyitásról, és hogy a kormány nem kíván változtatni a levélszavazás rendszerén 2022-re.

Mit veszít az ellenzék azzal, hogy a Posta nem szállítja ki a szórólapokat?
Mit veszít az ellenzék azzal, hogy a Posta nem szállítja ki a szórólapokat?

Az idei előválasztásra már kampányüzemmódba kell kapcsolnia a hatpárti ellenzéknek, gazdagon megszórva mind a 106 körzetet jelöltjeik szórólapjaival. A Magyar Posta Zrt. azonban gazdaságossági okokra hivatkozva kivonult a címzetlen reklámkiadványok piacáról. Mekkora csapás ez a pártoknak, és mi értelme van még a szórólapozásnak a közösségi média korában?

27 28 29 30 31