A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.
A Pornhub mellett hét másik pornóoldalnak kellett volna megoldani, hogy ellenőrizzék a felhasználóik életkorát – mivel ezt nem tették meg, bírság vagy akár az oldal blokkolása is lehet a részük. Más kérdés, hogy a törvényalkotó sem sietett az érintettek segítségére, hogy meg tudjanak felelni a szabályozásnak.
Az Ipsos kutatása szerint a 40 év alattiak alig több, mint harmada oltatná csak be magát, ugyanakkor a harmadik hullám óvatosságra késztette a magyarokat a személyes kontaktusokat illetően.
Már több, mint egy tucat ország függesztette fel a svéd vakcinával való oltást addig, amíg az Európai Gyógyszerügynökség csütörtökön felül nem vizsgálja a készítményt.
A tettesek még ma is élő merénylőtársa szerint a 2016-os brüsszeli terrortámadást elkövető El-Bakraoui-testvérek meg akarták tudni, milyen embert ölni – ez lett a 76 éves nyugdíjas köztisztviselő veszte.
Kilencven millió adag vakcina helyett csak harminc millió adag szállítását vállalja a svéd gyógyszercég 2021 első negyedévében.
Akinek van Magyarországon bejelentett lakcíme, annak jelenleg valamely külképviseletre kell elzarándokolnia, ellentétben azzal, akinek nincs. A változást akaró, diaszpórából létrejött civilszervezet szerint reális, hogy a kormány figyelembe vegye az érdekeiket.
A TizenX egy tagja Gődény György szerint ráhívta a gyámügyet, hogy vegyék el tőle a gyerekeit a „vírustagagadó magatartása” miatt, amivel veszélyezteti őket. A TizenX elnöke szerint ők nem foglalkoznak „Gődény munkásságával”.
A legtöbben a társasági életet hiányolják, és a korlátozások után koncertre, kocsmába, külföldre mennek majd, de olyan is van, aki szerint „ha lezárás következik, gyorsan be kell vásárolni”. Videó!
Ápolót, orvost és egészségügyi kapacitást kérnének Gyurcsány Ferencék külföldről.
Nyilvános bocsánatkérést is követelnek az oroszok azért, mert az EMA egy vezetője az orosz vakcina engedélyezésének elhalasztására szólította fel az európai országokat.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.